Rámutatott, hogy gondosan előkészített változások nélkül hívő közösségeik számát nem tudják megtartani, éppen ezért az európai protestáns egyházak nagy kihívások előtt állnak. Megjegyezte, az egyház küldetése a hit ünneplése és továbbadása, s ez lehetőséget jelent arra, hogy küldetésüket egyházként betölthessék és megszólítsák az embereket.
Thomas Wipf emlékeztetett a GEKE idei firenzei nagygyűlésére, ahol 30 ország protestáns egyházainak képviselői megállapították: „a megújulás folyamata nem töretlen ívű”, ezért szükség van a minden szinten zajló párbeszédre. Problémaként említette, hogy a társadalom egyes részei leválnak a vallásról, s ma már „az egyház nem magától értetődő része az egész társadalomnak”, ami befolyásának csökkenésével jár együtt, de ez véleménye szerint egyfajta szabadságot is adhat az egyháznak, hogy a szekularizált világban is aktívan tevékenykedjen.
Annak a véleményének is hangot adott, hogy a modern kor individualizációja az emberek társadalmi kapcsolatainak gyengüléséhez, akár elmagányosodáshoz is vezethet, emiatt az emberek nem találnak utat az egyházhoz sem, s az ő megszólításuk az igazi kihívás az egyház számára.
A GEKE elnöke megjegyezte: a „nagy lélekszámú” Magyarországi Református Egyház sajátos körülmények között él, és nagy felelőssége van a magyar kultúra és történelem hagyományainak ápolásában. Felhívta a figyelmet azonban arra, hogy „nem tudjuk megőrizni az identitásunkat, ha csak a múltba tekintünk”. Szavai szerint gyülekezeteiben él az egyház, de ez magában hordozza azt a veszélyt, hogy a kis közösségek az országos egyháztól elszigetelődnek.